Január 12. Előadás Boldogság Teremtése Az Indiai Térrendezéssel

NGYENES PROGRAM, ELŐADÁS, AHOL VELEM IS TALÁLKOZHATTOK😊

A Boldogság Fesztiválon Január 12-én vendég előadó leszek!

👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇
Előadás a
– boldogság kapcsolatáról -hogyan segíti az Indiai térrendezés, (VASZATI)
a boldogság, egyensúly megteremtését, fenntartását a lakóterünkön keresztül

Mi a Vaszati vagyis az Indiai Térrendezés?
A Vaszati a védikus építészet és térrendezés tudománya. Célja, hogy az ősi tudás segítségével olyan otthonokat hozzunk létre, melyek harmóniában vannak a természet törvényeivel, s ezáltal segítik az ott élők mindennapjait, jó hatással vannak az egészségükre, az emberi kapcsolataikra, sőt még a pénzügyeikre is.
Ahhoz, hogy ilyen otthonokban élhessünk, nem kell Indiába utaznunk, itthon is építhetünk a Vaszati szerint házakat, sőt, meglévő otthonunkat is berendezhetjük, felújíthatjuk úgy, hogy annak energiái kedvezően hassanak ránk. A Vaszati rendszere számtalan lehetőséget biztosít otthonod jobbá tételére.

– Tudtad, hogy otthonod ép úgy felelős az életed mozzanataiért, mint ahogy te is?

– Gondolnád-e, hogy az otthonoddal összekapcsolódva , sokkal könnyedebben tudsz egyensúlyt teremteni az életed különböző területein?

– Az otthonunk önálló „egyéniséggel, akarattal” rendelkezik, amik az elemek( föld, tűz, levegő, víz, éter) hiányából vagy túlsúlyából adódóan irányíthatja a bent lakók életét. Van, viszont egy jó hír, hogy ezeket megteremtve létrehozhatsz egy sokkal harmonikusabb, problémákat egyszerűen megoldó teret.

Az előadás erről a Dinamikusan fejlődő Térrendezési tudományról Vaszatiról, fog szólni, hogy hogyan tudod megteremteni azt a teret ahol inspirálva, dinamikával de egyben belső és külső harmóniával, egy boldog élet teremtésével könnyítheted meg a mindennapjaidat.

Sok szeretettel várlak,
Nesztler Angéla
Vaszati Szaktanácsadó

https://www.artofliving.org/hu-hu/boldogsag-fesztival-2020-resztvevok

Szerzőről

Nesztler Angéla (Ashambra)

Segítek párkapcsolati, házassági krízisben, önmegvalósítással , munkával kapcsolatos kérdésekben megoldást találni, ill. lakhelyek, üzletek teljes térharmonizálását megvalósítani. Meditációkat és probléma megoldó tréningeket is tartok Lélekhangoló program címen. Végzettségem: Vaszati szaktanácsadó, Hangterapeuta, Deeksha (áldás) adó, Reinkarnációs terapeuta, Egység (Oneness) tréner

Nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..